Tauber Lili

Ismerős számodra az érzés amikor szorongsz, kételkedsz, egyáltalán nem bízol önmagadban?

Képzeld, számomra is ismerős ez az élményvilág. Gyermekkoromtól kezdve rettentő érzékeny ember voltam, aki ugyan jól alkalmazkodik a többiekhez, de nehezen fejezi ki a saját érzéseit, gondolatait. Fontos volt számomra, hogy jól teljesítsek, megfeleljek az elvárásoknak – nemcsak másoknak, hanem önmagamnak is. A tökéletességre törekvés sokáig erőforrásnak tűnt számomra, viszont egy idő után már sokkal inkább akadállyá vált az életemben.

A szorongás, a hibázástól való félelem, az attól való rettegés, hogy “nem vagyok elég jó”, és emiatt megítélhetnek, szép lassan felőrölt testileg és lelkileg.

Változás akkor kezdődött az életemben, amikor elfogadóbban és tudatosabban fordultam önmagam felé. Ami mindig segített, az az alkotás öröme, a kertészkedés és az állatok közelsége – különösen a kutyák és lovak társasága. Ezekben a pillanatokban tapasztalom meg a nyugalmat, az itt és most megélését, ahol nincs elvárás, csak az egyszerű jelenlét. Ugyanilyen megtartó erőt jelentenek számomra a baráti és családi kapcsolataim is. Hiszem, hogy az őszinte és mély emberi kapcsolódás, egy-egy bizalmon alapuló beszélgetés képes valódi támaszt, nyújtani és segít visszatalálni önmagunkhoz.

A legnagyobb inspirációt számomra az jelenti, hogy mindig van mit tanulni. Hiszem, hogy a világ megismerése egyben önmagunk mélyebb megértéséhez is vezet. Ez a folyamatos fejlődés az, ami előre visz és segít más szemmel látni azokat a helyzeteket, amelyek korábban leküzdhetetlen akadályoknak tűntek.

„A cél ugyanaz: megkeresni az emberi élet értelmét a családban, az igazságban, a testvériségben, a szabadságban, az otthonban, a mesterségben, a szeretetben, az emberi közösségben.” /Saint-Exupéry/

Hiszem, hogy az önismereti munka is erről szól: kapcsolódásról önmagunkhoz és másokhoz, arról, hogy megtaláljuk, mi ad valódi jelentést az életünknek.