Ábrányi Vanda

A családi anekdota szerint hamarabb beszéltem, mint jártam. Nem csodálom, hogy ez volt környezetem benyomása, pici koromtól kezdve előszeretettel faggattam felnőtt rokonaimat gyermekkori emlékeikről. Az agyukra mentem, az biztos. De egyszerűen lenyűgözött, hogy történeteken keresztül milyen sokat megtudhatok róluk. Szerettem volna megérteni, milyen élmények formálták őket azokká a személyekké, akiket én megismertem. Joggal gondolhatná bárki, hogy így adott volt, hogy pszichológus leszek. Pedig introvertált, szorongó gyerekként, majd tiniként nekem ez meg sem fordult a fejemben.

Nehézséget okozott a másokkal való kapcsolatteremtés, már a gondolat, hogy meg kell szólalnom emberek előtt is megrémített. Rendszeresen olyan érzésem volt, hogy soha nem a jó dolgot mondom. Mindig féltem, hogy mit fognak rólam gondolni mások, ezért inkább meg sem próbáltam ismeretlenekhez közeledni.

Néha még ismerősökhöz sem. Egyáltalán nem szerettem semmilyen figyelem középpontjában lenni. Szívesebben vonultam háttérbe és foglaltam el magam csendes tevékenységekkel. Így, amikor eljött az ideje, először olyan szakmát választottam, ami elképzelésem szerint „személytelenebb” volt. Gyorsan rájöttem azonban, hogy ez a típusú munka számomra sosem lesz kielégítő.

Az vonzott, amitől a legjobban féltem: emberekkel szerettem volna dolgozni.

Beszélgetni velük, megismerni őket és lehetőség szerint segíteni nekik. Ez a felismerés hosszú önismereti úton indított el, melynek eredményeként megtaláltam nem csak hivatásom, de saját magamat is.

Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nehézségeink mennyire meg tudják határozni életünket. Hogy bátorság kell ahhoz, hogy szembe merjünk nézni velük, de kitartó munkával igenis lehetséges változtatni.

Ahogy azt is, hogy mindeközben mennyire fontos türelmesnek és elfogadónak lenni önmagunkkal szemben.

Szabadidőmben szeretek a családommal időt tölteni, a barátaimmal találkozni, utazni, koncertekre járni. Magánemberként évek óta lelkes fesztiválozó vagyok, tavaly óta pedig szakemberként is: önkéntes fesztiválpszichológusként igyekszem támogatni a rendezvényre látogatókat.

Élvezem, amikor pörgés és izgalmas ingerek vesznek körül, de nagyon fontosnak tartom azokat a nyugodt tevékenységeket is, amelyek segítenek lelassítani, és elmerülni saját belső világomban. Számomra ilyen a jóga és a kreatív hobbik, különösen a sminkelés. Van valami egészen felszabadító abban, hogy saját arcom szolgál vászonként érzelmeim, gondolataim kifejezéséhez, és hogy ezt mások is látják. A legkedvesebbek számomra mégis az otthon töltött csendes pillanatok, amikor csak jelen vagyok. Például azok az esték, amiket a macskámmal az ölemben egy jó könyv és egy bögre meleg tea társaságában tölthetek.